|
1932-ben születettem Magyarországon. A II. világháború alatt kadét voltam a nagykárolyi gróf Károlyi István Honvédtiszti Fiúnevelő Intézetben. A budapesti Műegyetem hallgatójaként részt vettem az 1956-os forradalomban, majd Nyugatra menekültem. Angliában tervezőként dolgoztam, aztán tíz hónappal később Kanadában kaptam mérnöki állást. Hét év múlva kerültem először Ázsiába munkaszerződéssel. Ettől kezdve több mint két évtizeden át Afrikában, Ázsiában illetve a déltengeri szigetvilágban dolgoztam mint mérnök, cégvezető, ENSZ-tanácsadó, végül egyetemi tanár. 1982-ben megnősültem, szintén magyar feleségemmel visszatértem Kanadába, és az egyik neves torontói műszaki főiskolán tanítottam. 1994-ben tanszékvezetőként mentem nyugdíjba. Szabadidőmben már régen is írtam regényeket, cikkeket és színdarabokat, angolul és magyarul egyaránt. 1997-től a Kanadai Magyarság című hetilapba Gábor Bendegúz néven írtam rendszeresen. A bardán kapcsolat című tudományos-fantasztikus regényemet 2000-ben Zsoldos-díjra jelölték. 2004-ben jelent meg az Egyesült Államokban a Hades Connection című tudományos-fantasztikus regényem. Hősök vagy bűnösök című történelmi regényem 2005-ben látott napvilágot Budapesten a Helikon Kiadó gondozásában. 2006-ban megjelent az Egyesült Államokban az Assassins' Club című kalandregényem, Magyarországon pedig a Menni vagy maradni című könyvemet kiadta a Kairosz Kiadó. 2007-ben a Püski Kiadó gondozásában jelent meg A fegyverek árnyékában című történelmi regényem. 2008-ban látott napvilágot az Egyesült Államokban a Novgorod diary című tudományos-fantasztikus regényem, valamint az Air Mogadishu című kalandregényem. 2009 áprilisában jelenik meg a legújabb könyvem Stop the war címmel. A Fegyverek árnyékában 2009 szeptemberében jelent meg angolul az U.S.A,-ban Aura of war címmel.. Továbbá angol nyelven újabb három kötetem kerül piacra a jövő év elején.
PÓSA ZOLTÁN irta (Magyar Nemzet Magazin, 2008. március 1.35. old.)
Tímár Gábor Kanadában élő magyar prózaíró életútját és életművét nem mindennapi élmények alakították. A korábban megjelent munkái, mint például a Menni vagy maradni című lendületes, intenzív önéletrajzi ihletésű mű, illetve a Hősök vagy bűnösök arról vallanak, hogyan őrizheti meg az ember először tisztjelöltként, majd hivatásos katonaként emberségét, tisztességét, hazához való hűségét a második világháborúban, majd az utána következő nem kevésbé emberpróbáló korszakokban. A fegyverek árnyékában című Tímár-regény, amelyet nemrégiben jelentetett meg a Püski Kiadó, olyan, hazáját szerető ember fejlődési regénye, aki a lelke mélyén idegenkedik a hadseregtől, még inkább a háborútól, de a történelem e számára nem igazán otthonos terepekre sodorja. DeVent Arthur francia származású magyar fiatalember valójában a békés, honépítő műszaki tudományok birodalmába vágyakozik. A világégést követő hidegháborús időszakban mégis kénytelen képességeit a kommunizmus elleni állandó küzdelemben latba vetni. Botcsinálta amerikai titkos ügynökként kell (ene) támogatnia azokat a magyarországi mozgalmakat, amelyekből jóval később az 1956-os forradalom és szabadságharc is kibontakozott.Ha csak erről szólna a regény, kiváló dokumentum maradna, amelyből megismerhetjük a nagy múltú szovjet-orosz titkosszolgálathoz képest még igencsak gyerekcipőben járó nyugati hatalmak árnyékhadseregeinek lassú formálódását 1952-ig. Ami valódi regénnyé, különleges irodalmi csemegévé avatja Tímár Gábor munkáit, az a hiteles lélekrajz, amelyből árnyaltan tárulnak elénk egy eddig kevésbé ismert nézőpontból a két világháború közötti Magyarország, a második világégés, valamint a sajátos emigrációs szubkultúra dicsőséges, szomorú, fölemelő, megalázó hétköznapjai. Az író emberközelbe hozza a vesztes hadsereg katonáit, s a főhős személyében olyan ember portréját adja, aki antikommunista meggyőződésből vállalt, alkatától idegen szerepkörökben is megállja a helyét.Nem kevésbé különleges Tímár Gábor regényeiben az író stílusérzéke és atmoszférateremtő ereje, amellyel a kalandregényszerűen izgalmas cselekményt irodalmi élménnyé teszi. A fegyverek árnyékában - ahogy a többi Tímár-könyv is - szinte egyhuzamban elolvasható.
Magyar nyelvű könyveim Bővebb részleteket talál ha a címlapra kattint
|
|