|
A BARDÁN KAPCSOLAT (sci-fi) főszereplője, Steve Tanner magyar származású kanadai mérnök - jelenleg ENSZ-alkalmazott Dél-Szudánban - autóbalesetet szenved, és egy bardán űrállomáson tér magához. Garan ezredestől megtudja, hogy az űremberek régóta szeretnék felvenni a kapcsolatot a Földdel, ez azonban eddig nem sikerült, mert minden esetben megtámadták őket. Steve hálás a bardánoknak, hogy megmen tették az életét, ezért megígéri, hogy segít. Először Bardosra utazik, megbeszéli a bardánokkal a teendőket, majd visszatér a Földre, és felveszi a kapcsolatot a vezető hatalmakkal. A tárgyalások során megegyeznek, hogy minden UFO-t vagy űremberekkel kapcsolatos eseményt el fognak titkolni a nép elől. Lektorálta: Hollós Adrienne Magánkiadás, 1999, ISBN 0-9685174-0-4 Megvásárolható: a szerzőtől és az Interneten |
|
RÉSZLET Újra elvesztettem az eszméletemet. Életösztönöm azonban nem hagyott nyugodni. Testem minden porcikája küzdött a halál ellen. Lelkem még nem akart megválni porhüvelyétől. Egy-egy pillanatra magamhoz tértem, majd megint elájultam. Igyekeztem összeszedni magamat, mert tudtam, hogy különben itt a vég. Aztán hirtelen úgy éreztem, hogy valaki megragad, majd lelök egy hideg, tejfehér ködbe borult szakadékba. Egyszer csak vakító fény világított a szemembe. Éles fájdalom hasított belém. Aztán megszűnt a kellemetlen érzés. Színpompás kép tárult elém. — Nincs értelme tovább küzdeni a létért. Lelkem nyugovóra tért. Meghaltam — mondtam magamban. Mintha egy kaleidoszkóp közepén álltam volna. A csodálatosan élénk színű, geometriai formák lassan váltogatták egymást körülöttem. — Hova kerültem? Ez lenne a mennyország? Vagy ilyen a pokol? Lehet, hogy most még csak a főbíró várószobájában vagyok? — kérdeztem magamtól. Színpompás világom apránként megváltozott. Kezdett mindenen eluralkodni a smaragdzöld. A határozott formák lassanként ugyanolyan alaktalanná váltak, mint a felborult üvegből kifröccsenő festék vagy tinta. Mintha valaki beszélt volna hozzám, de nem értettem semmit a szófoszlányokból. — Ha az Úr szólított, most pácban vagyok — villant át az agyamon. — Fogalmam sincs, mit akar, mivel vádol, melyik bűnömre kell mentséget vagy legalább valamilyen enyhítő körülményt találnom. Aztán elnémultak a hangok. Hirtelen éles fájdalom nyilallt a bal vállamba. — Lehet, hogy mégsem haltam meg? Fáj a karom, tehát élek — kiáltottam fel meglepetten. — Úgy bizony, kedves barátom — mondta tökéletes magyarsággal egy érces hang a zöld ködben. — Nem halt meg, sőt a legjobb egészségnek örvend. Meglepetéssel teli kellemes érzés töltött el, amikor meghallottam, hogy az anyanyelvemen szólt valaki hozzám. — Mégis csak világnyelv a magyar — állapítottam meg, de aztán megrémültem. — Szudánban vagy angolul, vagy arabul beszélnek az emberek. Csak nem vagyok mégis a túlvilágon? S vajon hova kerültem? A pokolba vagy a mennyországba? Nem láttam semmi mást, csak a zöld ködöt. — Hol vagyok? — kérdeztem ijedten. — A 104-es bardán űrállomáson — jött a válasz. — Micsoda? — kiáltottam. Fel akartam ugrani, de testem nem mozdult. — Megbénultam — sóhajtottam lemondóan. — Szó sincs róla — hallottam ismét az érces hangot. — Csak lekötöztük, mert fogalmunk sem volt, hogyan reagál, amikor elmúlik az altató hatása. — Hogyan kerültem ide? — Hosszú történet — felelte a zöld köd mögül ugyanaz a személy. — Majd mindent elmesélek. Nyugodjon meg! Nem bántja senki. — Mit tettek velem? — kérdeztem rémülten. ...... |
|
Tímár Gábor
|